Szeretnék pár szót szólni magáról az iskoláról, az iskola rendszerről. Napjaim nagy részét ez tölti ki. De nem a magyaros "minden órán dolgozat, mind a tizenvalahány tantárgyból, ja és ne felejts el mellé ötkor kelni" fajta. Itt nem arra megy a taníttatás, hogy minél több dolgot megtanuljanak a diákok(amit vagy nem fognak használni, vagy nem érdekli őket). A minőség itt veri a mennyiséget. Kizárólag 5 tantárggyal kell foglalkoznunk, de azokból minden nap egy órát. A diák-tanár viszony meglepően közvetlen, de egy időben tisztelet teljes. Nem úgy mennek ki az óráról, hogy "ez a *** tanár már megint mekkora **** volt" hanem megköszönik a tanár munkáját. Ez NAGYON meglepett. Konkrétan lesokkolt. Nem ehhez a fajta oktatáshoz vagyok szokva. Persze, itt is megy a telefon nyomkodás, meg a beszélgetés, mert hát hol nem? De itt le van szögezve, hogy ha nem figyelsz, az a te bajod. Te nem fogsz tudni semmit, és Te nem kerülsz be a felsőoktatásba. Itt úgy érzem meg kell említenem, hogy annak ellenére, hogy Jeannel végig pofáztunk jó pár angol órát, Ő így is megírta az összes beadandóját határidő előtt. Tehát nincsenek elveszve, csak lazában veszik a dolgokat. Nem stresszelnek annyit és ez meg látszik az életmódjukon és viselkedésükön is.
Ide beszúrom az órarendemet, hogy arról is beszéljünk.
Gazdaságot, angol irodalmat, történelmet, élelmiszer technologiát(?) és földrajzot vettem fel. Igazat megvallva mindet szeretem, föcin legjobb arc tanárunk van, Ms. Bryson. De gyakorlatilag nem csinálunk semmit a többi cserediákkal, mert a többiek összefoglalnak, nekünk pedig az nem kell, mert mi nem vizsgázunk. Angolon is nagyon jó fej tanárom van (aki mellesleg a Cambridge Universityn tanított pár évig angol irodalmat) és bár itt nincs velem másik nemzetközi diák, megismerkedtem Jeannel, Essannal és Jialinnel. Nagyon jó arcok, imádom őket! Főleg Jeant. Kicsit őrült, megvannak a saját kis dolgai, de pont ezért imádnivaló! Gazdaságon általában unatkozom, ugyanazon ok miatt, mint föcin. Ellenben Mrs. Mishra igazi tündér és nagyon kedves tanárnő. Érdekességképpen megjegyzem, hogy a Fülöp-szigetekről származik. A töri órák elmennek, nem a kedvenceim, de az osztály szellem megvan és jókat szórakozunk. Teszem hozzá Mrs. Siljeur sem Új-Zélandi születésű, eredetileg Dél-Afrikai (ahogy Jean is onnan származik). Éelelmiszer technológia... Unalmas, ugyanazon indok miatt mint a többi. De öten vagyunk cserediákok, szóval jól elvagyunk. Mrs. Prankerd pedig komolyan veszi az óráját, de velünk mindig engedékenyebb és kedvesebb, mivel nekünk nem számítanak a kreditek. Szünet előtt pedig, amikor takarítottuk a konyhai felszereléseket meg a raktárat, a maradék kakaóból mindenkinek csinált kakaót. Lejjebb megosztok pár "remekművet", amit alkottunk órán... Nem sokat fotóztunk le, mivel a többséget nem kellett tálalni, meg díszítgetni, csak megenni.
A másik dolog ami meglepetés szerűen ért, hogy nincsenek leragadva a kréta, tábla, füzet és toll kombónál. Az iskola megköveteli 9-10. évben a saját laptop vagy táblagép iskolába hordását. Ezután már saját döntésed, hogy azon jegyzetelsz, vagy füzetben. Az épületek - mivel több is van, ide megpróbálok egy térképet biggyeszteni - rendelkeznek saját "kütyükkel" amiket egyes órákon kutatás céljából kiosztanak. Kütyük alatt notebook, laptop és iPad értendő. A tanárok pedig segítenek. Ha megkérsz egy tanárt, hogy nyomtasson ki egy anyagot, egy térképet vagy bármit amire neked szükséged lehet a tanuláshoz, ők szívesen megteszik. Nem kezdenek el rimánkodni, hogy a papír drága, meg a nyomtató patron ki fog fogyni és amúgy is mit képzelünk magunkról, hogy ilyet merünk kérni. Persze nem vagyunk egy szinten, de majd 50 év múlva talán nem kell összevesznünk egy tanárral azért, hogy elküldjön nekünk egy prezentációt, amit azért nem tudtunk leírni, mert próbáltuk értelmezni az elhangzottakat....(tisztelet azoknak a tanároknak, akik nem vetik magukat bele egy vitába, hanem szimplán elküldik az anyagot) Kicsit fenn akadtam ezen a témán, de lenyűgöző milyen más fogalmaik vannak a tanulásról és a tanításról az embereknek itt, mint oda haza.
Iskoláról jut eszembe... Gondolom mindenki emlékszik, hogy a Harry Potterben házakba osztják be a tanulókat. Nos, itt is így van. Csak Slytherin meg Ravenclaw helyett az én iskolámban őshonos fák neveit kapták. Név szerint: Pohutukawa, Totara, Rimu, Matai, Kauri és Nikau. Én az utolsó, Nikau házba tartozom és imádom. Annak ellenére, hogy a tutor groupom - ami egy 20 perces osztályfőnöki szerűség, és mindenféle évfolyamból kerülnek bele emberek az adott házból - nem a legjobb, maga a ház nagyon családias. A miénk az egyik legkisebb, ebből kifolyólag a house dean (mini igazgatóként lehet elképzelni) mindenkiről tud valamit és mindenkire tud figyelni. A house leaderek, akiket diákok választanak maguk között, pedig elképesztően rendesek. Többségük ugyan végzős, de láthatóan mindent megtesznek azért, hogy a dolgok úgy működjenek, ahogyan kell. Mellesleg... az mennyire menő, hogy az iskola honlapján lévő képekről felismertem több emberkét is. Büszke voltam magamra, hogy meg tudtam jegyezni a nevüket. Mondjuk ez annyira nem nagy dolog, mert itt mindenki ismer mindenkit. Szó szerint. Ennek köszönhetem, hogy megismerkedhettem az iskola összetartó erejével.Ezt egy borzalmas tragédiának köszönhetem. Október 15-én, egy csütörtöki délután az iskola egyik végzős diákja motorbalesetet szenvedett és elhunyt. Josh - nevezzük nevén - Kauri house leader volt, játszott az iskolai zenekarban és különböző sportokat is űzött. Mindenki ismerte. Aki nem, az is biztosan látta, vagy hallott felőle. Így nem volt meglepő, hogy mikor pénteken iskolába mentünk, nagyon sokan hiányoztak, akik pedig el is jöttek, többségük sírdogált vagy legalábbis elég ramaty állapotban volt. Mondhatni az egész iskola letargiába esett. "Tízórai" szünetben - amit amúgy morning tea-nek hívnak - imádságot tartottak Joshért. Bár nem ismertük Őt, Mirivel és Ninával úgy döntöttünk mi is tiszteletet nyilvánítunk. Az iskola füves területén tartották a megemlékezést, mivel csak ott fértünk el. Az iskola nagy része jelen volt. Leírhatatlanul megrázó élmény volt állni egy tömegben, ami síró fiatalokkal és tanárokkal van tele. Kezek a magasban és az egész környékre csend borul. Még az időjárás is hideg és szürke volt. Még a legboldogabb, legpozitívabb emberek is megtörtek és halkan szipogtak. Érzelmileg megrázó élmény volt részt venni ezen a gyászos eseményen. Rögtön utána angolra mentem, ahol pár fiú nagyon közel álltak hozzá. Channel csak óra közben jött meg, ugyanis a counselorhöz ment(tanácsadó, afféle lelki támogatás), Lazar elment óra közben, William pedig meg sem jelent. Ezt azért írom le, mert ők hárman benne vannak a "nagyon menő" rétegben, és ők "nagyon nagy fiúk" meg nagyon kemények. De látni, ahogy ők is összeroppantak megrázó volt. Szerdán volt a temetése, és a fél iskola elment. Nem viccelek. Nagyon sokan hiányoztak. A 26 fős földrajzórán 9-en vettünk részt. Törin is láthatóan megcsappant a létszám.
Azóta rendeződtek a dolgok, bár néha még lehet érezni a feszültséget a levegőben. Ahogy fentebb megígértem, ide beillesztek pár képet az alkotásainkról.
Ez a gyönyörűség Corn Fritters névre hallgat(magyarul nem tudom hogy hívják). Egyik legjobb kaja amit összehoztunk.
Ez a valami torta akar lenni.... Megkaptuk az utasítást, hogy lehetőleg az összes fondant használjuk fel, de a másik tortára csak fehér került és három rózsa... Így a miénkre kellett mindent rápakolni. Ennek ellenére finom volt és megettük.
Oh, még valamit besűrítek ide. Minden héten vannak különböző programok, adománygyűjtés, előadások, stb szünetekben. Egyik héten kultúr csoportok adnak elő nemzeti táncokat, máskor muffinokat árulnak az SPCA(Auckland-i Állatok Védelme) javára. Ezt a madárkát és a zöld muffinkát is így szereztem.
Illetve a nemzetközi kedvesség napon lufikat osztogattak, kedves üzentekkel. Leírhatatlan milyen meglepett voltam, amikor Daniel és Olivia a kezembe nyomták ezt a lufit "Happy Kindness Day" felkiáltással, és mentek tovább. Én meg zavarodottan üldögéltem tovább, lassan feldolgozva mi is történt.
Nos, ennyi lenne mára, igyekszem összehozni pár bejegyzést, amivel behozom a lemaradásomat. Addig is viszlát!
