Megkésett Karácsony

Üdvözlet kedves olvasó!

Úgy döntöttem erőt veszek magamon és írok egy új bejegyzést. Kezdjük is azzal, hogy új családom van, akik viccet félre téve a legjobbak. Kicsit olyanok, mint az én saját családom otthon, de azért mások. Az apuka Tony, az anyuka Cat névre hallgat. Tony kamionsofőr, és párszor elvitt magával dolgozni, szóval nagyjából tisztában vagyok vele, mit is csinál. Lényegében reggel – hajnalban – felautókázik Hamiltonba és onnan indulva szállít mindenfele polikarbonát tetőket. Aki nem tudja mi ez, annak kicsit segítek. Itt egy kép róla.

Szép ugye? Jó hosszú utánfutóval (legalábbis úgy néz ki) kell szállítani, és nem is kizárólagosan rendes, nagy kamionnal szállítják, hanem pickupokkal is. Nekem pedig, aki sosem ült még se kamionba, se az utóbbiban, nagy izgalom volt, amikor Tony egy gigantikus Scania kamionnal vett fel a régi családomtól. Mennyire jó buli mindenki felett ücsörögni! Olyan érzés, mint mikor ülsz a buszon, és amikor kinézel az ablakon, elfog az érzés, hogy lenézel az emberekre, tehát feljebb való vagy, mint bármely más földlakó lény. Vagy ez csak én vagyok?

Térjünk át egy másik témára, mert nagyon belelendültem a kamionok világába és onnan nincsen visszaút. Szeretnék egy számomra nagyon fontos dolgot megosztani. A pozitivitást. Nem tudom mennyire voltam régen pozitív/reménykedő típus, de ez a pár hónap biztosan megváltoztatott bennem pár dolgot. Ebben nagy szerepet játszik Cat és a balesete. Ő is kamionsofőr volt, de balesetet szenvedett pár éve és ennek következtében a bal oldala nem úgy működik, ahogy kell, és problémái vannak az egyensúlyával is. Az orvosok azt mondták, nem fog tudni beszélni és járni. Ennek ellenére Ő nagyon is jár és beszél. Nem úgy, mint mindenki más, de hát egyformának lenni unalmas, nem de? Persze a történet nem ennyiből áll, sok minden történt, ami megváltoztatta a szemléletemet a világról.

Egy ilyen „dolgot” meg is osztanék, mégpedig a templomot. Minden vasárnap eljárunk, de ez a templom olyan, mint amilyet még sosem láttam. Gondolom a legtöbb olvasónak a szeme előtt van a templom, ahol ülsz, térdelsz, esetleg állsz a mise megfelelő részeihez, a szöveg, amit mondasz, sosem változik, és amint vége mindennek, rögtön haza indulsz. Miért is maradnánk? Nos, engedjétek meg, hogy azzal kezdjem, milyen más közösség van az itteni templomban. Amikor először mentem, meglepő volt az emberek közvetlensége. Mindenki beszélgetett, viccelődött, és jól érezte magát. Maga a mise is laza, pár énekkel indítunk, amiket a színpad szerű pódiumon a templomi banda kísér. 3-4 dal után egy rövid „felajánlás” rész következik, amikor szülinap, évforduló, iskolai versenyen elért bármilyen teljesítmény esetén egy kis csoki jár, majd újra énekes rész és végül az aznapi „üzenet”. Ez alatt nem kötelező csendben maradni, maga a pásztor is viccelődik, nevetgél. Úristen, nevet? Egy templomban? Tudom, hihetetlen, de ez az igazság. Mondhatni laza kis misécske, de ennek ellenére magabiztosan kijelenthetem, hogy több igaz hívő van ebben a templomban, mint bárhol máshol. Oh, és miután a misének vége van egy kis kávézó részen lehet beszélgetni, ücsörögni, inni egy kis kávét vagy teát, szociális életet élni. Az egész egy nagycsaládként működik, és ezt nagyon szeretem.

Nehéz összeszedni a gondolataimat, túl sok minden történt az utóbbi hónapokban. Hozzá kellett szoknom az új családomhoz, ami nem volt nehéz, mivel ők családtagként kezelnek és nem zárnak ki az életükből. Hétvégente mindig csinálunk valamit, vásárolgatunk, kirándulunk vagy bármi más. A lényeg, hogy történjen valami. Mint azt tudjátok, itt Karácsonyoztam, meglepő módon. DE nem otthon töltöttük az ünnepeket, hanem Cat anyukájánál, fenn északon. Pontosabban Whitiangán. Kisebb hegyeken kell átvergődni ahhoz, hogy elérhesd, de gyönyörű tengerparti városka és a környéken temérdek látnivaló. Mint például a „Hot water beach” ahol mindenféle meleg víz folyik a föld alatt-felett és beletúrhatod magad a homokba hogy érezd a meleget, de ide sajnos nem jutottunk el. Elindultunk, de beleütköztünk a „Cathedral Cove” nevezetű helybe, ahová állításuk szerint kötelező lemenni, szóval Tony és Én nyakunkba vettük az egy órás levezető utat a harminc fokban. Nekem pedig volt annyi eszem, hogy flip-flop papucsban mentem, mivel strandra indultunk és nem túrázni. Tehát én a vissza utat mezítláb tettem meg. Főleg mert belemásztam a lábammal a tengerbe, és a papucsban csak csúszkáltam volna. A fontos dolog, amit tudni kell erről a helyről, hogy a Narniát itt forgatták, de nem mondom meg melyiket. Kis fejtörőként ki lehet találni a képekről! Gyönyörű volt az egész part, és most már hivatalosan is voltam a Csendes-óceánban!

Megpróbáltam sorrendbe rakni a képeket, tehát ez nagyjából, NAGYON nagyjából olyan mintha velem járnátok végig az utat! 

Tudom, szép táj. De erről van egy sztorim. Hatalmas napsütésben kiértünk a lombok alól, és egy apró dombos részen voltunk, amit a tenger és ez a látvány vett körül. Új-Zélandon teljesen szokványos, hogy bárányok, tehenek és egyéb állatok vannak mindenhol, így azoknak akiknek ez nem új, fel sem tűnt a pár tehén amit láthattok. De pár turista ezt furcsának találta és az egyik srác teljes sokkban kiáltott a barátjának, idézem "That's fucking strange man, take a picture!". Ami magyarul gyakorlatilag annyit tesz, hogy "Ez így mi a jó édes köröm-pörköltös  fűnyíró? Csinálj má' egy képet!". Mi pedig próbáltuk fogadó apukámmal visszafogni a nevetést, legalább addig amíg hallótávolságon kívül kerülünk.

Ez a kilátás a mező másik oldalán.

A befeszítő kínai bevándorlót nem kell figyelembe venni.

A másik poénos dolog ami történt az ennek a képnek a története. Bár nem látszik, de egy picike ösvény vezetett fel a  peremre amin állok, és alatta mindenféle növény meg szakadék volt, szóval nem a legbiztonságosabb helyet választottam felfedező túrám helyszínéül. De úgy éreztem jó kis képet lehetne lőni onnan, tehát nyakamba vettem Mordor elveszett térképét és megmásztam a megterhelő 35 fokos, másfél méteres lejtőt. Utamat tüskés növények szegélyezték, csupasz lábamba apró kövek ágyazódtak be, mivel a papucsomat ekkor már nem viseltem. De fáradozásaim maximálisan kifizetődtek, minek bizonyítéka az alábbi kép!

A Karácsony persze más volt, mint otthon, mivel az ajándékokat reggel bontottuk ki, és 25-én este csaptunk nagy lakomát. Szilveszterkor nem csináltuk semmit, csak pihiztünk, filmeket néztünk, majd este koccintottunk és ennyi volt. Valamikor a két ünnep között meglátogattuk Coromandelt, ami egy kis falucska a hegyek között, szintén a tengerparton. Itt ebédeltünk a Pepper Étteremben, ahol isteni halat ettem, mert miért ne?

Be kell vallanom, hogy sokat tudnék beszélni az ételekről és szokásokról erre felé. Miután kiköltöztem Aucklandből, megismertem az igazi kiwi életmódot, ami sokkal lazább, barátságosabb és szabadabb, mint a nagyvárosi. Hiányzott a vidéki lét és a jó ételek. Ide beszúrok pár képet a pacikról, mert az is van ám! Meg egy pár kép a telekről. 

Pady és Rosy. Rosy a háttérben van. Szerintem nem szeret engem. De Pady igen. Nagy haverok lettünk. 

Oh, és egy pár napig vendégül láttunk két német lányt, akik Új-Zélandot járták körbe és Tony a benzinkúton szedte össze őket. Pontosabban valami gond volt a kártyájával és nem tudott vele fizetni a kúton, szóval kisegítették őt. Erre felajánlotta, hogy ha nincs hol aludniuk, nyugodtan haza jöhetnek vele, van elég hely és elintézik a pénz kérdést később. Aznap este csináltunk desszertet és a tetejét kidíszítettem egy eper rénszarvassal, ami nagy büszkeségem.Mert Ő Rudolf és imádom a Karácsonyt!

De nem csak a Karácsont imádom. Leírhatatlan szerelmem van a mogyoróvajas Whittaker's, csokis-pillecukros halacska, Crunchie, feijoa(mituszdió) és hashbrown iránt is. Csupa kiwi dolog, amiknek igazán ki kéne törniük a déli féltekéről és meghódítaniuk Európát! Mára ennyivel jelentkezem, remélem nincsen túl hideg odaát! 

   XOXO Réka, aki meghal a párás melegtől

u.i. ha valakinek van Instagramja és nem követ, az megteheti, ott a kis gombocska oldalt. Néha még érdekes dolgokat is posztolok! :D Ja, és néha nézzetek rá a blogra, hogy van-e új rész, mert nem akarom mindig kirakni ide-oda :))